Fizetési megoldás
TOP termékek
Szűrés
Rendelhető
Receptre
Termékajánló
Hírlevél
Partnereink
Látogató számláló
0
3
1
3
6
1
3
Ovikezdési tanácsok
2024.08.10 09:15

Nem lehet elég korán kezdeni a fogmosást..!

Nem lehet elég korán kezdeni az egészséges életmódra nevelést.

Az oviban is fontos szerepe van a közösség nevelő erejének a tisztálkodásban, fogmosási szokások elsajátításában.

Egyre többször hallunk a híradásokban arról, hogy nem lehet elég korán kezdeni az egészséges életmódra nevelést.

A téma iránti érdeklődésünknek életünk végéig meg is kell maradnia.

Ennek a jegyében már az óvodás korosztálynál bevezetésre került az óvodákban az otthoni fogmosás mellett a napközbeni, ebéd utáni fogmosás is. A gyerekeket ekkor kell rendszeres szájápolásra szoktatnunk, rajtuk keresztül akár egész családok szokásait is megváltoztathatjuk, átalakíthatjuk.

A közösség formáló ereje itt is erősen érvényesülhet, hiszen egymást támogatva, figyelve a gyerekek is szívesebben és alaposabban megmossák fogukat. Az összetartozást erősíthetjük a csoport tagjai között azzal is, ha a tisztálkodáskor mindenkinek azonos,hasonló eszközei vannak. A hasonló törölköző és fogkefe, melyeken megjelenik ugyan mindenkinek az óvodai jele közelebb hozza egymáshoz a gyerekeket, miközben a családok közötti különbségeket eltünteti.

Az ovis jellel ellátott ovis fogkefe alkalmazása természetesen nemcsak az óvodás korosztálynál alkalmazható, bölcsödében, sőt az első osztályban is nagy hasznát vehetjük.

kattints ide az ovis fogkefe választékot    itt láthatod

Az ovis fogkeféhez  remek kiegészítő eszköz az ovis matrica, ovis fésű valamint az ovis pohár.

Megnézheted az ovis matrica választékot :  Ovismatrica

Ovispohár, ovisfésű : Ovispohár, Ovisfésű

Webáruház készítés